2011. július 8., péntek

Dan dos Santos

Daniel dos Santos saját honlapján sem árul el magáról sok számszerű adatot. 1996 és 2000 között a neves manhattani School of Visual Arts-ban tanult, de már gyerekkorától fogva aktívan festett. Miután osztályelsőként befejezte az iskolát, először portrékat kezdett készíteni, majd illusztrációkat sci-fi és fantasy kiadványokhoz. Emellett rengeteg más helyről kapott megbízásokat, a teljesség igénye nélkül: Disney, Universal Studios, Boeing Aircraft, Penguin Books, Random House, Tor books, DC Comics. Díjakat tekintve neki sem kell szégyenkeznie, 2007-ben Jack Gaughan Awardot kapott mint a legjobb fiatal alkotó, valamint ugyanebben az évben Chesley-t is nyert "paperback" borítóért. A New York Times is előkelő helyen választotta be alkotásait. Alkotásai igen keresettek, főleg fantasy kiadványokon találkozhatunk képeivel.


2011. július 6., szerda

Mysterious Universe

Magyarországon a kilencvenes évek vége óta a legnépszerűbb űropera/space fantasy sorozat a Mysterious Universe. Alapító atyjai, Fonyódi Tibor és Szélesi Sándor (Harrison Fawcett és Anthony Sheenard álnéven) még a Cherubion kiadónál kezdték el külön-külön történeteiket, amelyeket aztán összekalapáltak. Később az Inomi, a Graal Könyvek, legvégül pedig a Tuan Kiadó vette át a brandet, amihez több más szerző is csatlakozott. Egy pár évnyi kihagyás után most úgy tűnik, a sorozat új erőre kap, két regény is megjelent az utóbbi években.

A borítók készítői közt találjuk Heim Attilát, Odegnál Róbertet és Németh Csongort.


2011. július 4., hétfő

Doctor Who poszterek

Íme néhány a kultikus brit sci-fi sorozat, a Doctor Who Doktorainak kalandjaihoz készült néhány egyedi poszterből.


2011. június 30., csütörtök

A hónap borítója - 2011. június

Ennek a hónapnak a borítója egy híres alkotó munkája. Donato Giancola (1967. március 7.) Godheads című képe eredetileg Emily Devenport azonos című 1998-as regényének borítója volt, majd más kiadványoknál is felhasználták. Idehaza Szélesi Sándor alias Anthony Sheenard Vadászat egy szimurgra című Mysterious Universe kötetéhez szerezte meg a Tuan kiadó.


2011. május 30., hétfő

A hónap borítója - 2011. május

Valahogy most sem volt az igazi a termés, de azért csak sikerült egy jól kinéző kiadványt találni. Ez A seholsincs bolygó, A sci-fi klasszikusai sorozat harmadik novelláskötete. Korábban megjelent írásokat tartalmaz, remélhetőleg csupa remek darabot.


2011. május 13., péntek

John Picacio

John Picacio 1969. szeptember 3. született San Antonióban, az Egyesült Államokban. A University of Texas-on szerzett építész diplomát 1992-ben. Első munkája Michael Moorcock Íme az ember című kötetének 1996-os borítója volt, innentől kezdve kedvelt alkotóvá vált a fantasztikumban. Természetesen főállásban építészként dolgozott, csupán 2001-ben hagyott fel ezzel és vált főállású illusztrátorrá. Munkájáért többször jelölték díjakra, háromszor nyert Chesley-t, nyert World Fantasy- és Locus-díjat. Legismertebb munkái Moorcock Eldric könyvein szerepelnek, de készített képeket olyan klasszikus regényekhez, mint az Átjáró, Az elveszett rakéta (Mission of Gravity) vagy a Hozsánna néked, Leibowitz!


2011. május 2., hétfő

Bob Eggleton

Bob Eggleton 1960. szeptember 13-án született, és már kiskorától kezdve érdeklődött az űrutazás és a dinoszauruszok iránt. Készített képeket a NASA-nak, borítói és illusztrációi, melyeket 1985-ben kezdett először eladni a kiadóknak, világhírűek. Filmes pályafutásának legnagyobb mérföldköve az amerikai Godzilla remake, ahol kreatív konzultánsként dolgozott. Rengeteg díjat nyert: 5 Hugót, 11 Chesley-t és egy Locus-t is. Képein sárkányok, idegenek, csodás világok és furcsa, bionikus űrhajók jelennek meg. Saját bevallása szerint évi 20-30 képet készít. Több albumot kiadott, mint pl. az Alien Horizons: The Fantastic Art of Bob Eggleton (1995), The Book of Sea Monsters (1998), Greetings from Earth: The Art of Bob Eggleton (2000) és a legutóbbi, a Dragons' Domain (2010).

Aki pedig egy kis érdekességre kíváncsi, az kukkantson be ide.


2011. április 29., péntek

A hónap borítója - 2011. április

Ebben a hónapban már lényegesen több science fiction témájú mű jelent meg kis hazánkban, ennek ellenére a hónap legjobb borítója még is felvet egy kérdést: egy már korábban kiadott regény és egy már korábban megjelent borító vajon újnak tekinthető-e? Jelesül Gáspár András kultregényeiről van szó, a Kiálts farkast és a Kiálts farkast 2 (korábban Két életem egy halálom) címüekről. Az ember vacilál, gondolkodik, aztán végül is úgy döntöttem, hogy azok alapján, amit hallottam, ezek a kiadások más kiadások, így miért is ne kerülhetnének be az új könyvekkel egy mezőnybe? Így tehát a hónap borítója Boros Zoltán és Szikszai Gábor képe a Kiálts farkast 2 címlapján.

az új kiadás borítója

2011. április 27., szerda

Stephan Martiniére

Az idei Hugó-díj jelölések kapcsán az elkövetkező napokban végigvesszük a legjobb professzionális alkotó díjára jelölt művészeket.

Stephan Martiniére 1962. május 3-án született Párizsban. Középiskolába Párizs egyik leghíresebb művésziskolájába, a Chambre De Commerce Les Gobelins-be járt, majd animációt kezdett tanulni, de mielőtt befejezte volna munkát vállalt egy animációs stúdiónál és Japánba utazott. Ezt követően az USA-ba utazott, ahol hamarosan több hollywoodi filmben közreműködött, mint Az asztronauta felesége, az Ötödik elem vagy az Én, a robot. Képei 2000-ben jelentek meg először könyvborítókon, illusztrálta többek között Larry Niven, Vernor Vinge, Neal Stephenson és Michael Swanwick könyveit. Nyert többek között két alkalommal Chesley-t, egy alkalommal Hugót (emellett háromszor jelölték), öt alkalommal jelölték Locus-díjra és háromszor nyerte el a Spectrum-díjat. Jelenleg az USA-ban él.

2011. április 22., péntek

Sztrugackij illusztrációk 4. - A kölyök

A testvérpár 1971-ben megjelent A kölyök (МАЛЫШ) című kisregénye.

Jan Asmarin (Яна Станиславовна Ашмарина) képei egy 1996-os orosz kiadáshoz:


2011. április 20., szerda

Sztrugackij illusztrációk 3. - Távoli szivárvány

Folytatódjék a sorozat a Távoli szivárvány (Далёкая Радуга, 1963) című kisregény illusztrációival.

Vlagyimir Alekszejev (Владимир Георгиевич Алексеев) illusztrációja az egyik orosz kiadáshoz (1967):


2011. április 18., hétfő

Sztrugackij illusztrációk 2. - Lakott sziget

Terítéken a Lakott sziget (Обитаемый остров).

Először a bolgár Sztojan Sztojanov (Стоян Стоянов), 1981-ből:


2011. április 15., péntek

Sztrugackij illusztrációk 1. - Nehéz istennek lenni

Nem hiába a szovjet testvérpár a legnépszerűbb SF szerző a vasfüggönyön innenről. Erről a rengeteg kiadás, és a hozzájuk készült illusztrációk is tanúskodnak.

Most a Nehéz istennek lenni (Трудно быть богом) című regényükről mutatunk képeket.

Először Kirill V. Garin (Кирилл В. Гарин) képei egy 1998-as kiadásból:


2011. április 13., szerda

Gagarin

Jurij Alekszejevics Gagarin (Юрий Алексеевич Гагарин, 1934. március 9. - 1968. március 27.)


2011. április 11., hétfő

Ed Valigursky

Edward I. Valigursky a pennsylvaniai New Kensingtonban született 1926. október 16-án csehszlovák emigránsok fiaként. Már korán festeni kezdett, és miután leszerelt a második világháború után a tengerészettől, az Art Institute of Chicago-n és az Art Institute of Pittsburgh-ön tanult. Ezt követően New Yorkba ment, ahol hamarosan keresett illusztrátorrá vált. Az ötvenes években rengeteg borítót készített, az Amazingnak élete folyamán 49-et, a Fantastic magazinnak pedig 32-őt. Dolgozott az Ace-nek, a Bantam-nek és a Ballantine-nak. Mivel mindig is érdekelte a technika és a mechanika, több repülőkkel és rakétákkal foglalkozó könyv létrehozásában közreműködött. Saját házában, a floridai Cape Codban halt meg 2009. szeptember 7-én.

Legismertebb képei robotokról készültek, ezek közül nyújtunk most át egy válogatást.